Szervezet

      
           Fertő Imre
           főigazgató
    

Köszöntjük a Közgazdaság- és Regionális Tudományi    Kutatóközpont honlapján.


A kutatóközpont 2012. január elsején három akadémiai kutatóintézet

- a Közgazdaság-tudományi Intézet,

- a Regionális Kutatások Intézete

- és a Világgazdasági Intézet összevonásával jött létre.

Alapító Okirat  

   

 Misszió

Intézményünk a 21. századi magyar közgazdasági és regionális kutatások élvonalbeli tudományos központja. Olyan független szellemi műhelyként működünk, melyet az intellektuális kíváncsiság, a világ mélyebb megértésére való törekvés, a tényekkel való pártatlan és elfogulatlan szembenézés jellemez. Alapvető küldetésünk, hogy a gazdasági, társadalmi és területi folyamatok beható és alapos elemzésével jobban megismerjük a gazdasági és társadalmi folyamatokat, és innovatív módon járuljunk hozzá azoknak a szakpolitikai döntéseknek a megalapozásához, melyek növelik és területileg kiegyenlítettebbé teszik a társadalmi jólétet, valamint méltányosabbá teszik a társadalom működését. Munkánkat az etikus tudósi magatartás iránti elkötelezettség hatja át.

Kutatási módszerek és területek

Központunk intézeteinek tevékenységét több évtizede a magas szintű elvárásokon és a kiemelkedő minőségű szakmai munka elismerésén alapuló szervezeti-működési kultúra jellemzi. A budapesti és vidéki műhelyekben végzett alap- és alkalmazott kutatásaink hidat képeznek az egyes diszciplínákhoz kapcsolódó mély elméleti tudás és a hétköznapi praktikum között. Elemzéseink a hazai és globális gazdasági, társadalmi és területi folyamatok mélyebb megértését szolgálják. Tevékenységünket a nemzetközi tudományban elfogadott és megkövetelt legfejlettebb kvantitatív módszerek és árnyalt, kvalitatív megközelítésmódok alkalmazása jellemzi. Rangos tudományos folyóiratokban megjelenő publikációink azt mutatják, hogy megfelelnek az értékelés során a legjobbak iránt nemzetközi szinten támasztott követelményeknek. Fontosabb kutatási területeink:a gazdasági fejlődés makro- és mikroszintű tényezőinek vizsgálata; regionális egyenlőtlenségek és kohéziós politika; nemzetközi versenyképesség és innováció; egészség és társadalom; a fenntarthatóság gazdasági, környezeti és társadalmi feltételei; a feltörekvő és fejlődő térségek világgazdasági szerepe és hatása Közép-Európára; geopolitikai kérdések a Kárpát-medencében.

Kutatási együttműködések, infrastruktúra

Folyamatosan együttműködünk a magyar tudományos és szakmai műhelyekkel, állami intézményekkel, szakhatóságokkal és a piaci szféra egyes szereplőivel. Széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezünk – amit folyamatosan ápolunk és bővítünk. Publikációnkkal biztosítjuk a magyar közgazdaságtani és regionális kutatások jelenlétét a nemzetközi tudományos életben. A kutatóközpont által megjelentetett kiadványokkal a magyar szakpolitika és tudományos nyilvánosság számára közvetítjük a gazdasági, társadalmi és területi folyamatok mélyebb megértéséhez szükséges tudást. Részt veszünk a doktorandusz képzésben, segítjük a fiatal kutatók fejlődését és gyors beilleszkedését a magyar és nemzetközi tudományos életbe. Kutatási dokumentációt gyűjtünk, adatbázisokat építünk. Nemzetközi szinten is egyedülálló adatbankunk és kutatószobánk egész Európában kiemelkedő minőségű empirikus társadalomtudományi kutatásokra ad lehetőséget. Kísérleti labort működtetünk és tudományos innovátorként is jelentős eredményeket tudhatunk magunkénak. A Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont, miközben lehetőséget nyújt sikeres kutatócsoportok kialakítására és fejlődésére, arra törekszik, hogy támogassa olyan kutatói életpályák megalapozását, melyek kiemelkedő eredményeket hoznak mind a magyar, mind a nemzetközi tudományos életben.

 Vezetőség:

Fertő Imre
főigazgató
+36 1 224 6700 /6652 m./
+36 30 816 42 64
ferto.imre@krtk.mta.hu

Tölgyessy Péterné Sass Magdolna
főigazgató-helyettes, a Világgazdasági Intézet igazgatója
+36 30 397 49 94
sass.magdolna@krtk.mta.hu

Kovács Katalin
a Regionális Kutatások Intézetének igazgatója
+36 30 47 00 727
kovacsk@rkk.hu

Horn Dániel
a Közgazdaság-tudományi Intézet igazgatója
+36 30 606 12 47
horn.daniel@krtk.mta.hu

Szabó Luca
gazdasági vezető
+36 30 633 74 46
szabo.luca@krtk.mta.hu

Bálint Éva
könyvtárvezető
+36 30 816 4311
balint.eva@krtk.mta.hu

Köllő János
az Adatbank vezetője
+36 30 816 42 73
kollo.janos@krtk.mta.hu

Belső ellenőr:

Fonyódi Ágnes
+36 30 594 13 95
fonyodi.agnes@krtk.mta.hu

   

Elérhetőségek:

MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Székhely: 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4., Telefon: (+36-1) 224–6700, E-mail: titkarsag@krtk.mta.hu

Közgazdaság-tudományi Intézet, 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4., Telefon: (+36-1) 224–6700, E-mail: kti.titkarsag@krtk.mta.hu

Világgazdasági Intézet, 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4., Telefon: (+36-1) 224–6700, Fax: (+36-1-) 309-2624, E-mail: vgi.titkarsag@krtk.mta.hu

Regionális Kutatások Intézete, 7621 Pécs, Papnövelde u. 22., Postacím: 7601 Pécs, Pf. 199., Telefon: (+36-72) 523 800, Fax: (+36-72) 523 803, E-mail: rkk@rkk.hu

Alföldi Tudományos Osztály, 6000 Kecskemét, Rákóczi út 3., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf. 261.,Telefon: (+36-76) 502 840, Fax: (+36-76) 502 849

5600 Békéscsaba, Szabó D. u. 40-42.,Telefon: (+36-66) 328 577,  Fax: (+36-66) 441 801

6000 Kecskemét, Rákóczi út 3., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf. 261., Tel.: (+36-76) 502 840, Fax: (+36-76) 502 849

Dunántúli Tudományos Osztály, 7621 Pécs, Papnövelde u. 22., Postacím: 7601 Pécs, Pf. 199., Telefon: (+36-72) 523 823, Fax: (+36-72) 523 822

Közép- és Észak-magyarországi Tudományos Osztály, 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4., Telefon: (+36-1) 224–6700

Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály, 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 10., Postacím: 9002 Győr, Pf. 420. Telefon: (+36-96) 516 570, Fax: (+36-96) 516 579

Eseménynaptár

H

K

Sz

Cs

P

Szo

V

29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
2024 Május

Kiemelt híreink

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program 2021. évi nyertesei

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program  2021. évi nyertesei A koronavírus okozta válsághelyzetben tovább nőtt a kutatói életpálya különböző szakaszaira kiírt OTKA-pályázatok keretösszege, hiszen a kutatások támogatására minden eddiginél nagyobb szükség van. Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett alapkutatási pályázatokon. Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával, három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét.

Óvári Ágnes a Waste Management szakfolyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője

Óvári Ágnes a Waste Management szakfolyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője This study focuses on a comprehensive sustainability assessment of the management of the organic fraction of municipal solid waste in Ghent (Belgium), Hamburg (Germany) and Pécs (Hungary). A sustainability assessment framework has been applied to analyse social, environmental, and economic consequences at the midpoint level (25 impact categories) and at the endpoint level (5 areas-of-protection).

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében Városok - Tervezés - Ingatlanpiac: Az urbanisztika aktuális kérdései. Szerkesztette: Salamin Géza - Tóth Bálint. Budapest, 2021.

További híreink »