Alföldi kaleidoszkóp - tiszteletkötet Csatári Bálint 70. születésnapja alkalmából

2019.09.04 | 09:53
Alföldi kaleidoszkóp - tiszteletkötet Csatári Bálint 70. születésnapja alkalmából

A kötet a Regionális Kutatások Intézetének kecskeméti csoportjának szerkesztésében, a BÁCSVÍZ Zrt. támogatásában valósult meg. Az elektronikus verziója elérhető az Intézet elektronikus könyvtárában. A papíralapú kiadás megjelenése 2019 szeptemberében várható.

Csatári BálintCsatári Bálint (1949, Karcag) egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-földrajz szakán végezte, majd 1975-ben a Gazdaságföldrajzi Tanszék gyakornokaként a „Természeti és társadalmi tényezők kölcsönhatása a Sárrét népességére és településhálózatára” című tézissel egyetemi doktori oklevelet szerzett. 1986-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem címzetes, majd félállású egyetemi docense lett, ahol oktatási tevékenységét egészen a 2010-es évek elejéig töretlenül folytatta.
1984-től az MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, majd az MTA Regionális Kutatások Központja kecskeméti Településkutató Csoportjának tudományos munkatársa, később osztályvezetője. 1992-től a Regionális Kutatások Központján belül megalakuló Alföldi Tudományos Intézet igazgatói posztját töltötte be egészen 2008-ig, majd az intézet kecskeméti osztályát vezeti 2008 és 2010 között. 2018-tól az MTA emeritus kutatója.

A kötet a Regionális Kutatások Intézetének kecskeméti csoportjának szerkesztésében, a BÁCSVÍZ Zrt. támogatásában valósult meg. Az elektronikus verziója elérhető az Intézet elektronikus könyvtárában.
A papíralapú kiadás megjelenése 2019 szeptemberében várható.

« Vissza a listához

Eseménynaptár

H

K

Sz

Cs

P

Szo

V

25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
2024 December

Kiemelt híreink

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program 2021. évi nyertesei

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program  2021. évi nyertesei A koronavírus okozta válsághelyzetben tovább nőtt a kutatói életpálya különböző szakaszaira kiírt OTKA-pályázatok keretösszege, hiszen a kutatások támogatására minden eddiginél nagyobb szükség van. Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett alapkutatási pályázatokon. Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával, három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét.

Óvári Ágnes a Waste Management szakfolyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője

Óvári Ágnes a Waste Management szakfolyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője This study focuses on a comprehensive sustainability assessment of the management of the organic fraction of municipal solid waste in Ghent (Belgium), Hamburg (Germany) and Pécs (Hungary). A sustainability assessment framework has been applied to analyse social, environmental, and economic consequences at the midpoint level (25 impact categories) and at the endpoint level (5 areas-of-protection).

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében Városok - Tervezés - Ingatlanpiac: Az urbanisztika aktuális kérdései. Szerkesztette: Salamin Géza - Tóth Bálint. Budapest, 2021.

További híreink »