Külső Tanácsadó Testület

A kutatóközpont munkáját és felügyeletét külső tanácsadó testület (KTT) segíti. A KTT a hazai és külföldi tudományos közösségek tekintélyes tagjaiból áll. A testület létszámát, összetételét és működését az MTA Alapszabálya határozza meg, működésére az MTA Ügyrendjében, illetve a testület saját ügyrendjében foglaltak irányadók. Tagjainak felkéréséről és felmentéséről az MTA elnöke gondoskodik, az MTA Alapszabályában rögzített eljárás alapján. A KTT figyelemmel kíséri a kutatóközpont munkáját, tanácsaival segíti terveinek kialakítását, az AKT felkérésére rendszeresen közreműködik a kutatóközpont munkájának elemzésében, értékelésében. A testület jogosult az elemzéshez, állásfoglalásához, véleményalkotásához szükséges minden információt bekérni. A működéséhez és kihelyezett üléséhez szükséges feltételek biztosításáról a főigazgatónak kell gondoskodnia.

Elnök:

  • Varga Attila, egyetemi tanár, az MTA doktora, PTE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet, vargaa@ktk.pte.hu


Tagok:

  • Benedek József az MTA külső tagja, egyetemi tanár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Földrajz Kar, Magyar Földrajzi Intézet, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, jozsef@geografie.ubbcluj.ro
  • Bruno Dallago, PhD, University of Trento, Department of Economics and Management, bruno.dallago@unitn.it
  • Julius Horvath, PhD, professor, egyetemi tanár, Central European University, horvathj@ceu.edu
  • Michael Landesmann, professor, Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WIIW), landesmann@wiiw.ac.at
  • Tasnádi Attila, az MTA doktora, Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Matematikai Tanszék, attila.tasnadi@uni-corvinus.hu
  • Vörös József, az MTA tagja, egyetemi tanár, PTE Közgazdaságtudományi Kar Gazdaságmódszertan Intézet, voros@ktk.pte.hu

Eseménynaptár

H

K

Sz

Cs

P

Szo

V

25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
2024 December

Kiemelt híreink

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program 2021. évi nyertesei

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program  2021. évi nyertesei A koronavírus okozta válsághelyzetben tovább nőtt a kutatói életpálya különböző szakaszaira kiírt OTKA-pályázatok keretösszege, hiszen a kutatások támogatására minden eddiginél nagyobb szükség van. Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett alapkutatási pályázatokon. Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával, három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét.

Óvári Ágnes a Waste Management szakfolyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője

Óvári Ágnes a Waste Management szakfolyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője This study focuses on a comprehensive sustainability assessment of the management of the organic fraction of municipal solid waste in Ghent (Belgium), Hamburg (Germany) and Pécs (Hungary). A sustainability assessment framework has been applied to analyse social, environmental, and economic consequences at the midpoint level (25 impact categories) and at the endpoint level (5 areas-of-protection).

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében Városok - Tervezés - Ingatlanpiac: Az urbanisztika aktuális kérdései. Szerkesztette: Salamin Géza - Tóth Bálint. Budapest, 2021.

További híreink »